A Curaprox és Curasept termékek hivatalos magyarországi forgalmazója.

0

A plakk kialakulásának megelőzése természetes módon - mi a plakk és miért kell megelőzni?

2024-09-19 17:47

A plakk a fogak felszínén kialakuló, illetve az íny alatt megbúvó lepedék, amely ételmaradékokból, elhalt hámsejtekből, nyálból képződik, és a baktériumok igen kedvelt közege a szájüregben. A felszínről rágás közben is kopik a dentális plakk, azonban a fogak egymásra néző felszínén, illetve az örlők és kisörlők barázdáiban, az íny alatt felhalmozódhatnak, eltávolításuk nehéz. Elmondjuk, mit tehetünk a lepedék lerakódása ellen, hogyan őrizhetjük meg fogaink egészségét hosszú távon is.  

 

Miért fontos a megfelelő szájhigiénia, és a dentális plakkok alapos eltávolítása?  

 

  

Az evés után, szájban elszaporodó baktériumok egy része hasznos, hiszen segít lebontani a táplálékot, ez az emésztési folyamat kezdetét jelenti. Azonban a többi, nem hasznos baktériumok a nyálból nyerve táplálékot, gyors szaporodásba kezdenek, és az ételmaradékokkal karöltve szép kis lepedéket, plakkot képeznek a fogfelszínen és az íny alatt, illetve akinek szabálytalan a fogsora, számíthat arra, hogy a nehezen tisztítható helyeken fokozott lesz a plakkok képződése. A fogszabályozó is kedvez a plakkok és a baktériumok felhalmozódásának.  

 

Ha nem tisztítjuk fogainkat hatékonyan, akkor a plakk néhány óra alatt elmeszesedik, és kialakul a fogkő, amit már csak a forgorvos tud eltávolítani a megfelelő ezközökkel. A fogkő pedig melegágya a különböző ínybetegségeknek, fogszuvasodásnak. Az elhanyagolt fogápolás következtében megkezdődik az ínysorvadás folyamata, ami pedig végül a fogak elvesztéséhez vezethet. A szájban lévő gyulladások további betegségek okozói lehetnek. Így a plakkok elleni küzdelem legkevésbé sem csak esztétikai kérdés.  

 

Hogyan lehet megelőzni a dentális plakk kialakulását?  

 

A fogak alapos, naponta kétszeri tisztítása a nulladik pont. Az alapos, legalább kétperces fogmosás segít abban, hogy eltávolítsuk a lepedéket, és ne képződhessen belőle fogkő. Az alapos, mechanikus tisztítás mellett természetesen az sem mindegy, hogy milyen szájhigiéniai termékeket használunk.  

 

 

Egy minőségi összetevőkből készült fogkrém és szájvíz együttes használata megtöbbszörözi a fogmosás hatékonyságát, és gondoskodik a száj megfelelő PH értékéről is, így felvéve a harcot a káros baktériumok túlszaporodása, és a lepedék képződése ellen.  

 

 
Milyen természetes hatóanyagok járulnak hozzá a megfelelő szájhigiéniához?  

  

  • Teafa: Az egyik legerősebb antibakteriális hatású hatóanyag. Gyulladásgátló, fertőtlenítő, gombaölő tulajdonságokkal segít a fogápolásban.  
  • Zsálya: Csökkenti a gyulladást a szájüregben, és erősíti a fogínyt.  
  • Ehinacea: Antioxidáns hatású, segíti a sebgyógyulást, afták esetén is hatékonyan bevethető.  
  • Kamilla: Az egyik legsokoldalúbb gyógynövényünk. Nem csak antibakteriális és gombaölő hatásáról ismert, de terpén, kumarin, és azulén tartalma a gyulladások esetén rendkívül hatékonyan alkalmazható.  

 

Curasept Ecobio termékei megfelelnek a legszigorúbb követelményeknek, és a legmodernebb elvárásoknak is. Hiszen a termékek megalkotásakor a legújabb kutatási eredményeket ötvözték az évszázadok óta hatékonyan használt gyógynövények erejével, így akkor is beépíthetjük a szájhigiéniai rutinunkba, ha mentol és fluorid, valamint SLS (sodiumlauril szulfát) és SLES (sodiumlaurét szulfát) mentes, homeopátiás kezelés során is alkalmazható fogkrémet és szájvizet szeretnénk használni.   

 

A Curasept Ecobio fogkrém növényi kivonatokkal segít a nyálkahártya egészségének fenntartásában, és a lepedékek elleni küzdelemben. A Curasept Ecobio szájöblögető szintén mentol és fluroidmentes, igy használható homeopátiás készítmények alkalmazása mellett is. Fertőtlenít és nyugtat, segít megelőzni a lepedékképződést, valamint eukaliptusz és édeskömény tartalmának köszönhetően frissíti a leheletet.   

A tények

Amiért minket válasszon

15 év
tapasztalat 

Több, mint 15 év tapasztalattal állunk rendelkezésére a szájhigiénia területén

Közvetlenül
a forgalmazótól

A Curaprox és Curasept termékeket közvetlenül a magyarországi forgalmazótól rendelheti meg

Ingyenes
kiszállítás

20.000 Ft feletti rendelés esetén ingyenesen szállítjuk ki megrendelését

  • Patikakereső

    Keresse meg az Ön számára legközelebbi patikát, ahol kiemelt Curaprox illetve Curasept választékkal találkozhat.
  • Legyen a partnerünk

    Legyen a Partnerünk!   Szeretne termékeinkkel és viszonteladói árainkkal dolgozni? Ismerkedjen meg velünk! Vegye fel cégünkkel a kapcsolatot, illetve regisztráljon oldalunkon!   A...
Hírlevél

Iratkozzon fel a kedvezményeinkért, értesüljön újdonságainkról!

Üdvözöljük a Sager Dental oldalán! A Curaprox és Curasept hivatalos magyarországi forgalmazójaként széleskörű megoldásokat kínálunk a hatékony szájhigiénia eléréséhez. A Curaprox fogkefék, fogköztisztítók és fogkrémek, a Curasept terápiás készítményei évek óta elnyerik a páciensek és fogászati szakemberek elismerését. Célunk, hogy átalakítsuk a szájápolásról alkotott sztereotípiákat, és támogassuk a helyes szájhigiénia elterjedését. Fedezze fel kiváló minőségű termékeinket, és csatlakozzon hozzánk a szájhigiénia forradalmasításában!


Sager Dental Kft.
1026 Budapest, Pasaréti út 122-124.
Tel: 06-1-324-2440
Email: info@sagerdental.hu
NAIH - 04378-0001

Lorem ipsum dolor sit amet

Biztonsági kód
 
Kosár tartalma
Vásároljon még 20 000 Ft értékben az ingyenes házhozszállításhoz
Vásároljon még 20 000 Ft értékben az ingyenes házhozszállításhoz
Tovább a kosárhoz